2. rész

Csak futottam, és futottam. Egyszerűen nem jutott el a tudatomig, hogy pont az teszi ezt velem, akit a legjobban szeretek. Könnyeim patakként folytak le az arcomról. A helyi parknál álltam meg, ahol leültem  a legközelebbi padra mert már elé rosszul éreztem magam, szédültem. Az utolsó amire emlékeztem az az, hogy valaki próbál keltegetni. Lassan kinyitottam a szeme, és egy gyönyörű barna szempárt láttam. Egyáltalán nem volt ismerős az illető, kicsit megijedtem, és felkaptam a fejem.
- Te meg ki vagy? - kérdeztem.
- Oh bocsánat, Zayn Malik vagyok. Csak erre sétáltam, szellőztettem a fejem és láttam, hogy itt fekszel. Nem tudtam, hogy mi lehet veled, nem hagyhattalak csak úgy itt, próbáltalak keltegetni. De ha már úgyis így történt, legalább a neved megtudhatom? - mondta, miközben én kb úgy nézhettem rá, mint aki még embert nem látott.
- Na?
- Ja bocsánat, csak elgondolkoztam. Köszönöm, hogy nem hagytál itt, Abigail Cowell vagyok. - válaszoltam a kérdésére, amire a reakciója egy ledöbbent tekintet volt.
- Várj csak, Cowell... Neked kicsodád Simon Cowell? - kérdezte. Nem tudtam először, mire akar kilyukadni, vagy miért érdekli ennyire.
- Ő az apám. De miért kérded?
- Úristen...Képzeld, ő a banda mentora az X-Faktor-ban!
- Banda? - néztem rá kérdően.
- Hát te hol élsz kicsilány? Nem szoktad nézni apukád műsorát vagy mi? Ő a One Direction mentora, a bandáé, amiben én is tag vagyok - mondta. Nem nagyon szokott érdekelni apám munkája, az X-Faktort sem nagyon szoktam nézni, jó hogy nem volt ismerős...de ez a srác...awh*-* ' Elég Abie! Most csak meg a barátod, még vele kell rendezni a dolgokat.'
- Hát ezt nem tudtam. - mondtam kissé elszégyellve magam.
- Egyébként hogy kerültél ide vagy mit csináltál itt? - kérdezte. Elgondolkodtam, hogy mondjam vagy ne mondjam el neki a Justinos ügyet. de elkapott a sírás megint. Nem akartam, hogy így lásson, hogy azt higgye gyenge vagyok, de nem bírtam. Ő csak kérdően nézett rá, látszott rajta, hogy nem érti a helyzetet, de persze megpróbált megvigasztalni.
- Bocsánat, lehet nem kellett volna megkérdeznem.
- Semmi baj. - mondtam szipogva, mire ő egy zsepivel próbálta letörölni a könnyeimet.
- Na, elmeséled akkor hogy mi a baj? - kérdezte. Nem tudom miért, de úgy éreztem megbízhatok benne. Senkinél akit alig ismertem nem éreztem még ezt. Elmeséltem neki az egész napomat, Justinon átmenőleg a parkban való végsztoriig. Zayn érdeklődően figyelte mondandómat.
- Nagyon sajnálom, ezt hallva szerintem meg sem érdemel téged. Találsz te jobbat is, nem éri meg egy ilyen miatt sírni! - mondtam, majd rám kacsintott. Éreztem, hogy elpirulok, és végig csak az a mondata járt a fejemben " Találsz te jobbat !" Ezzel vajon célozni akart? Teljesen magamon kívül voltam, majd egyszercsak véletlenül kicsúszott a számon:
- Ez célzás akart lenni? Bocs, hangosan gondolkodtam. - Abie hogy lehetsz ilyen hülye...
- Nos... sosem lehet tudni - mondta mosolyogva, amit én viszonoztam.
- Ha már beégtem annál, hogy nem ismertelek fel a Tv-ből, mesélj az X-Faktoros szereplésről. - mondtam neki.
- Eredetileg külön indultam én, Harry, Liam, Niall és Louis, majd a mentorok házában úgy döntöttek, hogy együtt együttesként folytatjuk tovább, így jött létre a One Direction. Az élő showknál mindig jól megfeleltünk, ezért ért minket meglepetésként a múltheti kiesésünk. - ennél a mondatánál kissé lehajtotta a fejét, majd folytatta.
- De úgy fogjuk fel az egészet, hogy nagy dolog volt eddig is eljutni.
- Húh... már szégyellem magam totálisan, hogy nem hallottam rólatok semmit. - néztem rá félénken.
- Semmi gond, elvégre már találkoztunk és ez sokkal többet számít. - mondta.
- Igen, határozottan, most viszont jobb lesz ha hazamegyek. - mondtam, miközben Zayn a telefonjára nézett elég érdekes arccal.
- Valami baj van?
- Niall hívott egy párszor, de le voltam némítva...majd ha hazakísértelek felhívom. - mondta. 'Ő hazakísérni engem? Úristen...:$'
- Aranyos vagyok, köszönöm, de biztos van jobb dolgod is.
- Hidd el, ennél nem lehet jobb. - mondta. Hazafelé menet még mesélt a bandáról, én pedig apukámról. Amikor az ajtóhoz értünk, megköszönve neki a mai napot, behívtam egy turmixra. Kinyitottam az ajtót, és a kanapén apa, mellette 4 tökre ismeretlen fiú fogadott...

1. rész

 Először is bemutatkoznék: Abigail Cowell vagyok, de az Abie-t jobban szeretem. Londonban élek kis családommal, vagyis az apámmal Simon Cowellel és a bátyámal Taylor Cowellel. Az apám az X-Faktor egyik zsűritagja, ezért mostanában elég keveset tartózkodik itthon, mert folyton a munkájával van elfoglalva, főleg , hogy már majdnem a finálénál tartanak, így többet kell dolgozni a mentoráltakkal. Az anyukám 9 éves koromban meghalt. Sokáig nem bírtam feldolgozni, de ahogy idősebb lettem, megtanultam kezelni, és együttélni a gondolattal.  Apám a munka miatt felfogadott egy dadát, aki már egészen a szívünkhöz nőtt a bátyámmal, akit jut is eszembe...elfelejtettem említeni. Őt Taylornak hívják, 17 éves, épp csak egy évvel idősebb nálam, de elég idegesítő tud lenni néhanapján. Mostanában ő sem sokat tartózkodik itthon a barátnője miatt, aminek örülök is, mert a lányokkal miénk a ház. Reggel 6:30-kor megcsörrent az órám. Korántsem átlagos reggelnek indult ez a mai. Utolsó nap a suliból, vagyis a nyári szünet holnap veszi kezdetét. Nagyon boldog voltam, szokásomhoz híven, most nem nyomtam ki a vekkert, és aludtam tovább, hanem azonnal kiugrottam, kiszedtem egy famerszoknyát, egy lila toppot  a szekrényembõl, majd a fürdõszobába siettem. Felöltöztem, enyhe sminket dobtam fel, majd begöndörítettem a hajamat. Tetszett a végeredmény. Felkaptam egy felsõmhöz illõ lila magassarkút, és indultam a suliba. Útközben találkoztam Emilyvel és Serenával. Már ovis korom óta ismerem õket, elválaszthatatlanok vagyunk, jóban-rosszban mindig kiálltak mellettem. Õk vigasztaltak, amikor Justinnal összezördültünk, ami mostanában elég sokszor előfordult. Odafelé sokat beszélgettünk, többek között arról, hogy suli után plázázni megyünk, aztán az estétt pizsibulival folytatjuk. A suliba beérve találkoztam Justinnal, egy csókkal köszöntött.
- Bocsi, hogy megint lemondtam a randit tegnap, de bepótoljuk, most viszont sietnem kell órára, szia. - mondta, majd ezzel a végszóval faképnél hagyott. Őszintén szólva nem tudtam hogyan reagáljak, csak egy "szia"-t nyögtem ki. A csajok látták rajtam, hogy nem vagyok épp a helyzet magaslatán az előbbiek miatt, és próbáltak megvigasztalni. Igaz hogy meglepődtem, de mostanában már csak így járja nálunk. Nem is tudom, hogyan jutottunk el eddig. 2 éve vagyunk együtt , és pár hete furcsán viselkedik. Már minden eszembe jutott, hogy mi lehet vele: megcsalt? Már nem szeret? De nem akartam komplikálni, lehet, hogy tényleg sok dolga akadt. Ezek a gondolatok forogtak a fejemben, amikor megszólalt a csengő. Gondoltam, ezt a napot még átvészelem valahogy, aztán irány haza, kezdődik a nyár. A suliba egész nap az estéről gondolkoztam, jó lesz a lányokkal átbeszélni a gondjainkat, közben filmezgetni.
13:15 * suli vége *
- Végre ezt is megértük. - mondta Emily.
- Na akkor innentől kezdődik a mi napunk csajok? - mondtam, miközben oldalba billentettem Serenát. A szekrényemből szedve kifelé a könyveket, elmondtam nekik, hogy odamegyek még Justinhoz, hogy elköszönjek tőle, és megmondom neki, hogy ezt a napot a lányokkal töltöm. De amikor bementem a termükbe, nem épp az a látvány fogadott, amit elvártam volna. Ledöbbentem. Csak álltam egy helyben. Ők észrevehetőleg nem is látták, hogy bementem, de nem is érdekelt. Egy szó nélkül kiszaladtam a teremből, majd a suliból...